Vasfogú sárkány (6. rész)

Az út egy barlangcsarnokon haladt keresztül, jobb kéz felől, közvetlenül a fal mellett hosszúkás lávató fortyogott. Ozix leállította a gólemeket, és körbekémlelt, alkalmas helyet keresve a pihenőhöz.

- Itt megállunk.

Az ausra leugrott a vezérgólemről, majd intett a kapitánynak, hogy kövesse a példáját. Norrec Cavalli is leereszkedett a góleme hátáról, majd kérdőn az asurára pillantott.

- Miért álltunk meg? Nem azt mondtad, soha ne álljunk meg?

- Enni még egy asuráknak is kell, bookah – válaszolta Ozix sértődötten. - Szedd le a leányt is! Ébredezik ahogy látom.

A kis beszögelés, ahol letelepedtek elég távol esett a lávától, azonban még onnan is érezni lehetett a tóból áradó forróságot. A termet betöltő narancssárgás fény némi világosságot is nyújtott, így nem volt szükség Ozix kékesfehéren izzó pálcájára.

A kapitány kioldotta a hevedereket rögzítő csatokat, majd gyengéden leemelte a lányt a szerkezetről.

- Hol vagyunk? - kérdezte Reka még mindig kábultan. A hangja olyan gyenge volt, mint a nagy betegségből lábadozónak.

- Kryta alatt, leány – válaszolta Ozix, hangjából némi gúny és káröröm is kihallatszott.

- Mit keresünk itt? Nem... nem emlékszem semmire.

- Ez elég gyakori tünet – vigyorgott az asura. - Azoknál, akik a barlangi kék-kalapos gomba főzetéből ittak.

- Reka, nemes atyád parancsára el kellett hagynod a kastélyt. El kell hagynod Krytát... – kezdett bele a kapitány, de a lány letorkolta.

- Már emlékszem. Azonnal vigyél vissza a kastélyba, Norrec bácsi! - sziszegte. - Parancsolom neked, Norrec Cavalli kapitány, hogy most, azonnal vigyél vissza!

- Atyád más parancsot adott – válaszolt a kapitány hűvösen. – És én atyádnak esküdtem hűséget, kisasszony. Ahogyan te is, ha csak nem csal az emlékezetem. Vagy tán azt is elfeledted, katona?

A lány arca elpirult. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy atyja testőrparancsnoka ilyen kioktató hangnemet üssön meg vele szemben. A férfi mindig kedvesen, barátságosan bánt vele, még akkor is, ha valami csínyt követett el. Ez a hideg, acélkemény hang teljesen ledermesztette.

- Atyámnak szüksége van rám! - köpte oda végül.

- Igen, atyádnak szüksége van rád, de élve!

- Egyetek! – szólt közbe váratlanul az asura. - Nem időzhetünk itt sokáig. Ez a terület nem biztonságos.

A sózott hús és a kétszersült nem volt valami fejedelmi lakoma, de Reka éhségét csillapította, és ez volt a lényeg. A lány végig szótlanul, fejét lehajtva evett, igyekezett elkerülni a másik ember tekintetét. „Az első adandó alkalommal megszököm. Ebben biztos lehetsz, kapitány!”

Miután befejezték az étkezést, az asura előhalászott egy fémládikát a hátizsákjából. Reka felemelte a fejét, és kíváncsian figyelte az apró lény ténykedését. A kis dobozkát platinából vagy ezüstből készíthették. Ozix megnyomott rajta egy kapcsolót, amire a fedél felpattant, és egy festett rúnakő emelkedett fel a levegőbe. A kő mindenféle segédeszköz vagy belső meghajtás nélkül lebegett, Reka úgy látta, hogy sem alulról, sem felülről, de még oldalról sem volt alátámasztva. Egyszerűen csak lebegett a semmiben.

- Ez mi...?

- Lebegtető varázslat, bookah – válaszolt Ozix olyan hangon, mintha az egész dolog olyan természetes és közönséges lenne, amiről csak egy újszülött nem hallhatott még.

Az asura letette a ládikát a földre, és Reka számára ismeretlen szavakat mormolva működésbe hozta a követ. Az zöldes fényt lövellt ki magából, kusza, világító vonalakat létrehozva a térben. Reka jó darabig nem értette mi történik, mire rájött, hogy az asura ketyeréje valójában egy térkép. Egy háromdimenziós, világító térkép.

- Ezt... hogy csináltad?

- Úgysem értenéd – válaszolta Ozix felsőbbrendűségét hangsúlyozva. - Ti emberek, még azt sem értitek, ami egy asura csecsemőnek is nyilvánvaló.

Reka megpróbált eligazodni a térképén.

- Hol vagyunk most?

- Itt – bökött rá tompa ujjával egy pontra az asura - Néhány mérföldnyire innen, ehhez a hármas elágazóhoz érünk – vezette végig karma hegyét a foszforeszkáló vonal mentén -, ott majd balra kell fordulunk. Onnan nem messze találunk egy elhagyott törpe erődöt...

- Hová megyünk egyáltalán? - vágott közbe a lány.

- Lion's Arcba. Onnan hajóval a Kristály sivatagba – válaszolt a kapitány megelőzve az asurát. - Mennyi ideig tart majd az út, Ozix?

- A törpe erődöt, amit mi Dora Sumnak nevezünk... - az asura elgondolkodott egy pillanatra - Talán három órányira lehet innen. Onnan megint három óra, amíg az asura kapuhoz érünk.

- Mi az az asura kapu? - vágott közbe ismételten a lány.

- Örülnék ha nem szakítanál félbe minduntalan, emberleány! - csattant fel az asura. - Az asura kapu... nos, az megint egy olyan dolog, amit egy bookah nem értene.

Ozix hirtelen elhallgatott, háromszög alakú fülei felágaskodtak, hatalmas zöld szemével a csarnok homályba vesző szegletét pásztázta. Arcán a feszült figyelmen kívül a nyugtalanság jelei is mutatkoztak.

- Fel a gólemre!

Volt valami vészjósló az asura hangjában, így a két ember szó nélkül engedelmeskedett. Néhány pillanat múlva az öt gólem szélsebes iramban robogott tovább a csarnok kijárta felé. Rekának még sikerült egy pillantást vetnie hátrafelé, de semmit sem látott maguk mögött.

- Mi az, Ozix? Mi elől futunk? - kiáltott az előtte haladó asurának, de az nem reagált rá.

Az út mellett keskeny lávafolyam hömpölygött, a másik oldalon egy párkány futott végig, nagyjából két embernyi magasságban. A gólemeket nem kellett irányítani, úgy látszott, automatikusan követik a vezért, így Reka amennyire csak a hámok engedték, kitekeredett, és a hátrahagyott utat kémlelte. Először a vörösen izzó szemeket vette észre, aztán gazdáik apró árnyai is kibontakoztak a homályból. Nagyon sokan voltak, és nagyon gyorsan közeledtek.

A gólemek ismét egy óriási csarnokba értek, itt az utat egy szakadék keresztezte. A széles hasadékon egyetlen kőhíd ívelt csak át, ha volt is más út, azt Reka nem látta. Ozix váratlanul megállította a vezérgólemet a hídfőnél. A többi szerkezet le sem lassított, folyamatosan haladtak tovább a túloldal felé. Ozix lemászott a földre, majd kotorászni kezdett a hátizsákjában. Amikor a négy gólem átért, ők is leálltak, és az asura felé fordultak.